Szent Mártont, az 1700 éve hazánk területén született világhírű szentünket, a római katonából lett tours-i püspököt ünnepli idén a Pannonhalmi Főapátság és Szombathely városa.
A tárlaton keresztül Márton korát hitelesen és mélységében ismerhetik meg az oda zarándokoló érdeklődők. Szent Márton élete és személye a mai ember számára is követendő példa: „Fontos, hogy megértsük, Márton a másokért élő szeretet példaképe” – hangsúlyozza Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát. „A mai kor emberének észre kell vennie a szükséget szenvedő embereket; erre tanít Márton.”
Szent Márton életét tanítványa és történetírója, Sulpicius Severus elbeszéléseiből ismerhetjük meg:
Márton katonaévei
Miután a császárok elrendelték, hogy a veteránok fiai katonai szolgálatot kötelesek teljesíteni, Mártont – apja segítségével, aki gyűlölte üdvös tetteit – tizenöt éves korában elfogták és megkötözték, majd a katonai eskü letételére kötelezték. Megelégedett egyetlen rabszolga kísérővel, akivel azonban szerepet cserélt. Ő, az ura szolgálta ki szolgáját, sőt annak lábbelijét is Márton húzta le, és maga tisztította. Az ételt is közösen fogyasztották, ráadásul igen gyakran ő szolgált fel neki az asztalnál. Megkeresztelkedése előtt három évet töltött a hadseregben, de mentes volt azon bűnöktől, amelyek a katonaságnál szolgáló emberekre jellemzőek. Igen jóindulatú volt társaival szemben: csodálatra méltó szeretet, valamint emberi mértéket felülmúló türelem és alázatosság jellemezte.
(Sulpicius Severus: Szent Márton élete, 2.)
Márton megszánja a koldust
Egy szokottnál jóval keményebb tél közepén, midőn a hidegtől sokan megfagytak, és Mártonnak már semmije sem volt a fegyverén és egyszerű katonai köpenyén kívül, hogy Ambianum város kapujánál egy ruhátlan koldussal találkozott. A szerencsétlen ember könyörgött az arra járókhoz, hogy szánják meg, de mindnyájan elmentek mellette. Ekkor az Istennel eltelt férfiú megértette, hogy az Úr neki hagyta meg azt, akin senki sem könyörült. De mit tegyen? A rajta lévő köpenyen kívül nem volt egyebe, mert már hasonló célra mindenét elajándékozta. Fogta tehát az oldalán hordott kardját, és középen elvágta vele köpenyét, az egyik részét odaadta a koldusnak, a maradékot pedig magára terítette. Néhány körülötte álló nevetett rajta, mert megcsonkított öltözéke csúfnak látszott számukra. Sokan azonban, akikben egészségesebb lélek lakott, nagyot sóhajtottak, mert, bár kétségkívül többjük volt, semmi hasonlót nem tettek, hogy felöltöztessék a ruhátlant, és megtehették volna anélkül, hogy maguk ruhátlanná váltak volna.
(Sulpicius Severus: Szent Márton élete, 3.)
Márton és a rabló
Márton, miközben eltévedt az Alpokban, rablók fogságába került. Az egyik már felemelte fejszéjét, hogy fejére sújtson vele, de egy másik visszatartotta gyilkos jobbját. Márton kezét hátrakötötték, és egyik társukat megbízták, hogy őrizze, és vegyen el tőle mindent. Ő, miután elvitte a rejtekhelyre, kérdezgetni kezdte, hogy kicsoda valójában. Azt válaszolta, hogy Krisztus követője. A rabló többször megkérdezte, hogy fél-e tőle. Erre Márton rendíthetetlen nyugalommal megvallotta, hogy sohasem volt ilyen nyugodt, mert tudja, hogy Isten irgalma leginkább a megpróbáltatásokban jön segítségül, s inkább szánja őt, mert rablóként élve méltatlan Krisztus irgalmára. Majd elkezdte magyarázni az evangéliumot, és Isten igéjét hirdette neki.
(Sulpicius Severus: Szent Márton élete, 5.)
